Albert Györgyi Pszichiáterének tiltakozó levele
Megjelent:Mozgó Világ, 2005, nov. 102.old
Szendi Gábor a Mozgó Világ szeptemberi számában Albert Györgyi Miért pont én? c. könyvéről írt. A cikkében említett pszichiáternő én vagyok, mint az a könyvből egyértelműen kiderül. Mivel Szendi Gábor pszichológus és cikkében betegemet - merőben szokatlanul diagnosztizálja, írását nem hagyhatom válasz nélkül. Azt sem engedhetem, hogy akár saját, akár pszichiáter kollegáim betegeit valaki, 'felszabadításuk' ürügyén, akarat nélküli, megtévesztett szerencsétlenekként tüntesse föl.
Szendi Gábor jó szándékában nem kételkedem. Azt is elfogadom, hogy vannak igazságai, megállapításainak egy részével magam is egyetértek. A cikk iránya azonban elhibázott és félrevezető.
Magyarország nem az ez ország, ahol a depressziót túldiagnosztizálják, túlgyógyszerezik, és ahol a pszichiáterek tevékenységét a gyógyszeripar érdekei határozzák meg. A magyar depressziósok jó része ellátatlan vagy azért, mert betegségét nem ismerik föl, vagy azért, mert elmeorvoshoz fordulni még mindig erősen stigmatizáló. Boldogabb országokkal összehasonlítva százezer lakosra vetítve nálunk fele-, harmadannyi pszichiáter működik.
Ami az antidepresszánsok hatását illeti, Szendi Gábor megint csak téved. .Ezeket a gyógyszereket a szakma nem elsősorban az öngyilkosság megelőzésére, hanem a betegség kezelésére adja, körültekintően és számolva azzal, hogy a szer, alkalmazásának első napjaiban, a tüneteket átmenetileg még súlyosbíthatja is. Ha Szendi Gábor gyógyszerelt volna már depresszióban szenvedő beteget, tudná; hogy nincs az a gyógyszeripari propaganda vagy orvosi ráhatás, mely betegek sokaságát rábírhatná arra, hogy rendszeresen beszedjenek valamit; amitől nem érzik szenvedéseik enyhülését. Önmagában attól még egyetlen beteg sem gyógyult meg, hogy fölszólították: "Szedd össze magad!", "Vedd kezedbe a sorsodat!". Az orvos-beteg kapcsolatot Szendi Gábor a betegeknek "gyógyszerekkel való tömésére" csupaszítja Ie, holott a pszichiáter teljes személyiségével, adott esetben pszichoterápiás tudásával együtt áll a beteg mellé. Ennek a hosszú terápiás munkának - melyet a beteggel együtt végzünk - éppen az a célja, hogy kliensünk végül a saját kezébe tudja venni sorsát.
Végezetül sem szakmailag, sem erkölcsileg nem tudom elfogadni, hogy Albert Györgyi szubjektív és szubjektivitásában értékes írása alapján diagnosztizálja őt valaki, aki őt nem is ismeri, mi több, orvosi diagnózis fölállítására nincs kiképezve. Albert Györgyi könyvét én azért szeretem és tartom rendkívül jelentősnek, mert komoly destigmatizáló és fölvilágosító értéke van. Remélem, sosem jön el az az idő, amikor az lesz a megbélyegző, ha egy pszichiátriai beteg orvoshoz fordul.
Dr. Nemesuri Judit
Pszichiáter, neurológus
és pszichoterapeuta szakorvos,
kiképző pszichoterapeuta
