 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Van még pszichiáter, aki nem tudja, hogy antidepresszánst nem lehet együttszedni nem szteroid gyulladásgátlóval? És ha nem tudja, és betege 24 évesen agyvérzést kap, attól még nyugodtan praktizálhat tovább? A kérdések költőiek, a válasz azonban prózai: "naná hogy". Mert minek is kéne történnie ma ahhoz, hogy egy pszichiátert gondatlanságért bepereljenek? Aki tudja, írja meg!
Kedves Szendi Gábor!
Kb. másfél évvel ezelőtt az életem teljesen összeomlott (két költözés fél év alatt, párkapcsolati problémák, lakásfelújítás, munkahelyi problémák; pénzügyi gondok, szülők válása, gyermekkori szexuális abuzus 20 év utáni elmondása stb...), nem sorolnám a lényeg a lényeg h pánikbeteg lettem, szociális fóbiával. Természetesen én is bedőltem a gyógyszeres dokinak, aki fel is írt nekem: Sertralint, Frontint. Csak azt felejtette el elmondani nekem, hogy a fejfájásaimra szedett gyógyszerekkel együtt (Spedifen 600 mg) sztrókot okozhat a gyógyszer, természetesen még emellett fogamzásgátlót is szedtem. Még emlékszem, hogy megkérdeztem a doktornőt, hogy ezek így együtt mehetnek-e, amire a válasz természetesen igen, nem lesz semmi gond volt. Három hétre rá majdnem meghaltam, hatalmas agyi infarktusom lett, az orvosok a mai napig sem tudják, hogy na vajon mi lehetett az oka....24 évesen teljesen egészségesen!
Én pedig azóta is átkozom magam, hogy bevettem a gyógyszereket.....
A rehabon pedig természetesen folytatták a gyógyszertömést, még magasabb adaggal mint amit szedett az ember, mondván "a gyógyszer majd megoldja h visszajöjjenek a mozgások."
Kb. egy hétig szétgyógyszerezett állapotban, egy csecsemőfej nagyságú vérömlennyel a csípőmben( a magas ágy miatt majdnem kitéptem a béna lábamat a helyéről), feküdtem az ágyban két héten keresztül és sírva könyörögtem a pszichiáternek, mert már csak epilepsziás rohamom nem volt a gyógyszer-mellékhatásoktól, hogy álljon már le a gyógyszerekkel.
Persze nyilván nem álltak le, adták tovább az adagot én meg dobáltam a szemetesbe...
Egy nyugtatót már csak azért vettem be este hogy a dührohamaimat el tudjam viselni. Kb. két hétig még szenvedtem, majd szépen lassan elmúltak a megvonási tünetek.
Mondanom sem kell, hogy orvosi körökben dolgoztam előtte, és tudtam, hogy csak a mentális egészség az, ami segít visszahozni a bénult végtagok mozgását.
Próbáltam segíteni a betegtársaimnak, hogy milyen irányba gondolkodjanak, ugyanis azt ugyan nem mondják meg az orvosok, hogy a mentális egészségedre figyelj, és nyeld vissza a dührohamaidat, hogy a hiteddel bármire képes vagy.
Csak jótanácsokkal tudtam ellátni őket: imádkozzon sokat (tök jó önhipnózis!), énekeljen, egyen sok gyümölcsöt, zöldséget, lehetőleg beszélgessen sokat, nevessen, stb.... Telt múlt az idő már mindenkinek beindult mindene, de nekem, aki 10 éve meditál, tisztában van az összes szorongásoldó technikával, hát valahogyan nem akart beindulni ott a rehabon semmi.... az életem totál káosz volt, ráadásul nem csak nyomorék voltam, hanem még hülyének is néztek.
Ennél rosszabbat már azt hiszem olvasni sem lehetne, nagyon tömören fogalmazva azt hittem megbolondulok.
Aztán természetesen otthon összeraktam magamat amennyire csak lehetett, még az ujjaim nem jöttek vissza, de már azok is jó úton vannak.:-)
Ezt a levelet leginkább tanulságként írtam le minden olvasónak, hogy higgyenek önmagukban és ne váljanak gyógyszerfüggővé, illetve gyógyszeráldozattá, ha nem muszáj.
ui.: a rehabon elmúlt a szocfóbiám!
Tisztelettel: C.
Kommentár:
C. tragédiáját súlyos műhiba okozta. Mint korábbi összefoglalómban is idéztem (Sztrók és antidepresszáns és Antidepresszáns és rendellenes vérzések antidepresszans-es-emesztorendszeri-verzes.htm), az SSRI-ok, mint a Sertralin, önmagában is vérzéses sztrókot, ill. belső vérzéseket okozhat, de nem szteroid gyulladásgátlókkal, mint az itt említett Spedifen, hatszorosára nő a kockázat. Elképesztő az a gyakorlat, hogy a pszichiáterek nyakra-főre írják fel ezeket a gyógyszereket, miközben sem a hatástalanságukkal, sem a kockázataikkal (lásd. mellékhatások), sem a gyógyszerkölcsönhatásokkal nincsenek tisztában. Jellemző módon még a rehabilitáción sem tudták, hogy mi okozta a problémát, arról meg végkép szó sem eshet, hogy mondjuk Corinna25 kártérítésért perelje a "doktornőt". Doktornő tovább fogja ölni a betegeket, ez neki joga, hiszen ezért tanult olyan sokat. Doktornő majd panaszkodni fog, hogy túlterhelt, rengeteget kell "dolgozzon". Én szeretném, ha doktornő nem volna túlterhelt, szeretném, ha minél kevesebbet dolgozna, sőt azt szeretném a legjobban, ha Doktornő és kollégái minél kevesebbet "dolgoznának". Amit ugyanis ők "munkának" neveznek, annak az eredményét látjuk az olyan tragédiákban, amilyen C.-é.
|
|
