A boldogságpirula

Több milliárd adag fogy évente a depresszió elleni szerekből

Egy gyógykezelt festménye az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben nemrég megnyílt kiállításról Kép: Népszabadság - Domaniczky Tivadar

Christopher Pittman tizenkét esztendős volt 2001-ben, amikor megölte a nagyszüleit. A fiú előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt Amerikában - az ügyészség fiatal korára tekintet nélkül, élete végéig börtönben szeretné látni.

Az International Herald Tribune nemrég címlapon hozta a történetét, amely beszédtéma most a tengerentúlon. Christopher ugyanis azzal védekezik, hogy a magatartási problémáira kapott gyógyszer hatása alatt követte el a brutális tettet.

"Valami azt súgta, tegyem meg. Olyan volt, mintha tévét néztem volna, tudtam, mi fog történni, de képtelen voltam megállítani magam..." - állítja a fiú. Ügyvédei szerint biztos, hogy a Zoloft nevű antidepresszáns okolható a gyilkosságért. Az ügyészség korábban valószínűleg könnyedén visszaverte volna ezt a védekezést, most azonban nem egyértelmű a büntetőper kimenetele. Amerikában ugyanis egyre hangosabb vita folyik az antidepresszánsok hatékonyságáról. Ennek egyik következménye, hogy a Food and Drug Administration (FDA) - Amerika gyógyszer-engedélyezési hivatala - 2004 februárjában, hatvanöt konkrét esetet megvizsgálva, nyomatékosan hívta fel arra az orvosok figyelmét, hogy egyes antidepresszánsok fokozhatják az öngyilkossági gondolatok és kísérletek kockázatát. Az FDA nemrég független szakértőket kért fel annak egyértelmű kiderítésére is, vajon okozhatnak-e ezek a szerek tudatzavart, és agresszivitást.

Az antidepresszánsok mára a tíz legforgalmazottabb gyógyszer között szerepelnek a világon, évente több milliárd adag fogy el belőlük, Amerikában a pszichiátriai vizitek 30 százalékában írnak fel antidepresszánst pácienseiknek az orvosok. Az antidepresszánsok tehát a slágergyógyszerek közé tartoznak, gyártóik több tízmilliárd eurós forgalmat bonyolítanak le évente. A magyar egészségbiztosító adatai szerint például 2002-ben csaknem hárommillió doboz antidepresszánst adtak el nálunk a patikákban. A teljes forgalom értéke tizenegy és fél milliárd forint volt.

Tíz éven belül a depresszió lehet a leggyakoribb betegség, ami a munkaképességet és az életminőséget legsúlyosabban károsítja, állítják a pszichiáterek. Néhányan közülük azonban mostanában már felteszik azt a kérdést is: vajon tényleg depresszió-e minden depressziónak mondott betegség?

Amerikában végeztek egy vizsgálatot, először 1910 körül született, idős embereket faggattak arról, hogy voltak-e már depressziósok életükben. Öt százalékuk mondta azt, hogy igen. Viszont az ötvenes évek nemzedékéből megkérdezettek majdnem negyven százaléka bólintott rá ugyanerre. A szakemberek számtalan életkörülményt megvizsgálva végül arra jutottak: az idősebb korosztálynak sem volt kevesebb oka a depresszióra, csak ők a boldogtalanságot, balsorsot még nem depressziónak hívták. A fiatalabbaknak azonban már megtanították, hogy a rosszkedv az nem más, mint depresszió.

Az első antidepresszánsokat ugyanis éppen az ötvenes években, tulajdonképpen véletlenül fejlesztették ki, amikor a skizofrénia ellen hatásos szereket keresték. (keresgélésnek voltak persze elrettentő eredményei is, ezek között tartják nyilván azt az esetet, amikor egy beteg az egyik gyógyszer hatására megszökött a kórházból, és pizsamában biciklizett a városban, miközben fejhangon énekelt.)

Titkosított adatok

A kórházban kezelt apatikus páciensek többségének valóban segítettek az új szerek, feljegyeztek például egy nőbeteget, aki hat nap alatt felgyógyult a súlyos depressziójából. Ez a páciens azonban nagy valószínűséggel endogén, azaz biológia és nem stressz okozta depresszióban szenvedhetett. Az első igazi antidepresszánst kifejlesztő gyógyszergyártó cég - éppen azért, mert akkoriban a depressziót még ritka betegségnek gondolták - három évig nem szabadalmaztatta a készítményét, mivel gazdasági szakemberei arra jutottak: nem éri meg piacra dobni, kevés betegnek használna, azokat meg ráadásul meggyógyítaná.

Az antidepresszánsok igazi piachódítása az 1960-as évek elején indult, az után, hogy Frank Ayd megírta a "Hogyan ismerjük fel a depressziót?" című, ötvenezer példányban megjelentetett könyvét. Olvasói megtudhatták belőle, hogy amit eddig rosszkedvnek gondoltak, az nem más, mint depresszió, és gyorsabban múlik el, ha megfelelő tablettákat szed az ember. Sokak szerint így kezdődött a leendő betegek kinevelése. Nem mellesleg a könyvet a Merck gyógyszergyártó cég szponzorálta, amelynek antidepresszánsa éppen akkor került a gyógyszertárakba.

- Az emberek nem szeretik gyengének hinni magukat - vélekedik Szendi Gábor, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos munkatársa. - Sokkal jobban hangzik, hogy ez egy betegség, nem te tehetsz róla, kezelhető. Egyszóval előbb volt meg a gyógyszer, aztán a gombhoz gyorsan varrtak egy kabátot, azaz megindokolták, hogy mire és miért hat. Ehhez a hipotézishez újabb és újabb antidepresszánsokat fejlesztettek ki, miközben máig nem igazolták egyértelműen a hatékonyságukat.

Szendi Gábor nemrég írt egy cikket a világszerte napirenden lévő antidepresszáns-vitáról. Benyújtotta egy magyar szaklaphoz, öt hónapig tanulmányozták a lektorok, majd az újság szerkesztői azt válaszolták: nem tudják leközölni, mert hiába küldték el néhány szakembernek az anyagot, hogy reagáljon rá, senki sem akart vitába szállni vele. Ezt lett volna egyébként az első olyan összefoglaló Magyarországon, amely az antidepresszánsokkal kapcsolatban felmerült kételyekről szól.

- A cikket azóta is írom tovább, bővítgetem, kérdezték már azt is tőlem, mi a szándékom vele. Valójában csak figyelemfelkeltésnek szánnám. Úgy tűnik, a szakma inkább hallgat, talán retteg attól, hogy ilyen kérdések felvetődhetnek. A pszichiáterré válás folyamatában sajnos valóban minden kételyt kiölnek a leendő orvosokból azzal kapcsolatban, hogy ezek a gyógyszerek hatnak vagy nem hatnak. Az orvosok többsége akaratlanul a gyógyszergyárak eszközévé válva csak szétteríti az antidepresszánsokat a gyógyszergyárak meg a média teremtette piacon.

Szendi Gábor egyelőre fiókban maradt cikke ismerteti például azokat a nemzetközi klinikai hatástani vizsgálatokat, amelyek bizonyították, hogy az antidepresszánsok - majd' a vizsgálatok felében - nem hatékonyabbak, mint a placebo, azaz a hatóanyag nélküli "álpirulák". Szól azokról a kutatásokról is, amelyek kimutatták, hogy az antidepresszánsok komoly kockázatot jelentenek például az öngyilkosságok szempontjából. Szendi leírja azt is, hogy a gyógyszerkísérletek döntő többségét a gyógyszergyárak finanszírozzák, példákat említ a manipulációkra - előfordul, hogy visszatartanak, titkosítanak adatokat, és olyan szerződéseket íratnak alá kutatókkal, hogy nem publikálhatnak a gyógyszercég tudomása, "felügyelete" nélkül.

Dumcsizás helyett

Egy gyógykezelt festménye az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben nemrég megnyílt kiállításról

- A pszichiátriai gyakorlatban mostanában már úgy nevezik a negatív eredményű próbákat, hogy sikertelen próba. A hozzáállás tehát ez: igenis jó a szer, csak most valamiért nem sikerült ezt igazolnunk. Ha az antidepresszánsok valóban annyira jók lennének, mint ahogy reklámozzák, drámai különbség mutatkozna a gyógyszert, illetve placebót szedő két kísérleti csoport között. Ám a különbség szinte elhanyagolható. Az igazán problémás betegeket ráadásul kizárják az ilyen vizsgálatokból, azaz egy átlagos ambulancia betegeinek mindössze tizenöt százalékát képviselik a kísérleti páciensek. Ha kiválogatjuk a tüdőbetegek egy részét, majd meggyógyítjuk őket valamilyen gyógyszerrel, még nem mondhatjuk azt, hogy ez a szer minden tüdőbetegségre jó.

Szendi Gábor szerint újabb és újabb betegségkategóriák bukkannak fel, amelyekre szinte egyedüli megoldásként csakis antidepresszánsokat ajánlanak az orvosok, újabban például az úgynevezett premenstruációs szindrómára, azaz a hölgyek havi ciklusát megelőző tünetek enyhítésére, de nagy piac a pánikbetegség is.

- Sikerült műszerekkel is bemérni, hogy a sokszor lenézett pszichoterápiás "dumcsizás" alatt lényeges változások történnek az agyban, kísértetiesen hasonló folyamatok indulnak el, mint a gyógyszer beszedése után. Kényszerbetegeknél a kilencvenes évek elején egyértelműen kimutatták, hogy ugyanazoknak az agyi struktúráknak a túlműködése csökkent le viselkedésterápiára, mint antidepresszánsok szedésére. Az előbbinek viszont nincsenek mellékhatásai. Léteznek már olyan vizsgálatok, amelyek szerint az antidepresszánsok ellen előbb-utóbb védekezni kezd az agy, ennek hosszú távú hatásait pedig egyelőre nem ismerjük.

Szellemírók

Amerikában - derül ki a már idézett újságcikkből - a közelmúltban 6,5 millió dollár kártérítésre ítélte a bíróság Wyoming államban a GlaxoSmithKline gyógyszercéget, azért, mert egy férfi az általuk gyártott Paxil nevezetű antidepresszáns szedését elkezdve váratlanul kiirtotta egész családját, majd végzett magával is. Az ítélet még nem jogerős, de a Glaxo nemrég elismerte: "eddig elhallgatott vizsgálati eredményeiket is újraértékelve" nem kizárt, hogy a korábbi kísérletekben Paxilt szedők valóban gyakrabban gondoltak öngyilkosságra, mint azok, akik placebót kaptak.

Az Egyesült Államokban most sorra bizonytalanodnak el a bíróságok. Egymás után születnek felmentő ítéletek emberölési ügyekben, ha kiderül, hogy az elkövető antidepresszánst szedett. Az ítélkezők nem tudják függetleníteni magukat a társadalmi vitától, amelynek egyik kardinális kérdése: miért asszisztálnak a pszichiáterek a gyógyszercégek manipulációihoz?

- Ez a pszichiátria válsága - vélekedik Szendi Gábor -, amit az idézett elő, hogy az orvosok elvesztették a függetlenségüket. Akinek neve van, és jó szakember, anyagilag biztosan elkötelezett valami módon gyógyszercégek felé. Meghívják az orvost egy szimpóziumra, adja elő a tudományát, ő ezt boldogan megteszi, nem bánja, hogy irreálisan magas tiszteletdíjat kap a fellépéséért, nem érzi korrupciónak, pedig ez a beetetés. Legközelebb majd azt mondják neki: most jó lenne belevenni az előadásba azt is, hogy ez meg az a gyógyszer mennyire hatásos. Magyarországon történt meg például az az eset, hogy egy gyógyszergyárnak erősen elkötelezett neves pszichiáter nem az őt "szponzoráló" cég antidepresszánsát nevezte valamilyen szempontból a legjobbnak. Az előadását végighallgatta egy szponzori ellenőr, aki azonnal "feljelentette". A pszichiáter arra eszmélt, hogy lemondták minden további előadását. A szakma ezután kör-e-mailben tiltakozott a kutatók függetlenségének meghurcolása ellen. De hát hol van itt már a függetlenség! A publikációkat gyakran a gyógyszercégek "szellemírói" rakják össze, a szakemberek mindössze a nevüket adják egy-egy tanulmányhoz. A milliók gyógyszerezését meghatározó kezelési ajánlásokat elkészítő szakemberek közül sokan anyagilag lekötelezettjei a gyógyszercégeknek, amelyek az orvosok megvétele után mostanában már közvetlenül a betegeket célozzák meg. A reklámok gyakran hamis képet festenek egy-egy gyógyszer hatásáról, felnagyítják az előnyeit, és elhallgatják a mellékhatásait. Az embereknek joguk van az antidepresszánsokkal szembeni kételyeket is megismerni, hogy a kockázatok figyelembevételével válasszanak a gyógyszer és a pszichoterápia között. Ha ma ezt a problémát egyszerűen szőnyeg alá söpörjük, holnap esetleg hasra esünk benne.