 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mielőtt pszichiátriai kezelésnek veted alá magad, köss öngyilkosságra is érvényes életbiztosítást, búcsúzz el szeretteidtől, otthonodtól, álmaidtól. Ha szerencséd van, megúszod. Ha szerencséd van, csak leszázalékolnak. De könnyen találhatod magadat egy ablakpárkányon vagy egy marék gyógyszerrel a gyomrodban. Ekkor azt mondják majd, minden erőfeszítés ellenére nem tudtak megmenteni. Valójában az erőfeszítésekbe halsz bele, az erőfeszítések tesznek rokkanttá, a megmentésedre tett erőfeszítések a végzeted.
Vessen meg mindenki, aki akar, de én szeretem, ill. megszeretem a hozzám fordulókat. A szeretet sokféle értelmezésében azzal a szeretettel, amit egy nehéz helyzetben élő ember iránt érzek. E nélkül nem tudok dolgozni. Rogersről halottam, vagy olvastam mostanában, hogy volt egy paciense, akihez nem tudott senki közel férkőzni. Egyszerűen nem válaszolt. Ő megpróbálkozott vele. Leült mellé a lépcsőre és megkérdezte, mit is csinál maga? A kliens válaszolt! Elmondta, hogy vízvezeték szerelő, majd a beszélgetés során hosszan ecsetelgette a vízvezeték szerelés szépségeit. Hát valahogy ilyenformán. Tudom, ez sem fér bele a szakmai alapszabályokba.
Akiről most írok, hozzá is ilyenféle érzelmek fűztek, és fűznek.
Gabriellával kb. a rendszerváltás után három évvel találkoztam. Tehetséges művészről van szó, aki azonban olyan műfajban volt tehetséges, mely csak államilag finanszírozott területen gyakorolható , magyarul , közalkalmazotti munkahely kell hozzá, hogy egyáltalán csinálhassa, amit nagyon tud. Ha bejárnád az országot, sokszor találkoznál az ő alkotásaival, bár nem az ő neve van aláírva. Szóval szupermód hozza helyre, amit megkoptatott az idő.
Művészcsaládban élt, művész férj, / elhanyagolt gyerek/. Találkozásunkkor a férjének már nem volt munkája, megrendelése, azzal kereste a kenyerét, hogy beállt egy sírköveshez, és véste a meghaltak adatait a gránittömbökre. Ekkor Gabriella munkáltatójában - vagy annak főnökeiben, nem tudni - is felmerült, hogy el kell küldeni néhány embert. Gabriella neve is felkerült a leépítendők listájára. A bizonytalanság, mely másfél évig húzódott, tartós szorongásos állapotot alakított ki Gabriellában. Közben a férj faragta a sírköveket, és az élettel szembeni haragját otthon engedte szabadjára. Igazságtalannak érezte, hogy bár ő a tehetségesebb, a feleségének még mindig van munkahelye. Ebben az élethelyzetben kerestek meg. Gabriella szorongott, a férj dühöngött, a házasság - ami eddig is csak döcögött- állandó otthoni dührohamokkal, vádaskodásokkal, a múlt sérelmeinek felhánytorgatásával volt terhes. Gabriella táppénzes állományba került, depresszió diagnózissal. Közben "elvégzett" egy akkor divatos, ezoterikus tanfolyamot. 80 000 Ft-ért már be is avatták a mesterek közé. Elméletileg már értenie kellett hozzá, hogyan tegye magát egészségessé. Közben szedte a tüneti feszültségoldó szereket. Nem szorongott, csak aludt. A helyzet addig fajult, hogy szinte katatón állapotba került, a motiváció teljes hiányáról már nem is beszélve. Önhatalmúan - Gabriella döntése alapján- leállítottunk minden gyógyszert, és nagyon "fapadosnak" nevezhető tervben állapodtunk meg. Minden héten kétszer jött hozzám, amikor teljes testmasszírozást csináltam - nem bírt mozogni, hát mozgattam- majd sok-soknapi séta, napfény, kertészkedés, a lakás díszítése és hasonló feladatok, amit egyre nagyobb örömmel végzett. Egy év alatt került olyan állapotba, hogy visszamehetett dolgozni. Előre vetített félelmei, a valóságtól történt elszakadása, menekülése váltották ki nála az állítólagos depressziót. A betegállománnyal "megfelelt" a férje tudattalan elvárásának is, hiszen akkor neki sem volt munkája. Mindezeket hármasban is átbeszéltük. A férje közben művésztanári állást kapott, ami megerősítette önbecsülését, feszültségei, dühös kitörései megszűntek. A házasság is "döcögött" tovább, de erről nem voltak hajlandók beszélni. Tüneti kezelésnek látszott az egész, és benne volt a visszaesés lehetősége.
Engem közben másfelé szólított az élet. Gabriellával két évvel ezelőtt találkoztam újra, akkor már rokkant nyugdíjas volt. Elmondása és a környezet elmondása szerint hosszú ideig jó állapotban. Kapott megbízásokat, ami azzal járt, hogy hetekre távol volt a családjától. A gyereknevelés gondja ismét a férje nyakába szakadt. Amikor a munkahelyi leépítések újból napirendre kerültek ő volt az első helyen, ugyanis korábban nem csinált titkot abból, hogy pszichiátriai gondozás alatt állt. / Úgy látszik nem csak az alkoholbetegekre jellemző mondás, hogy akkor lesz alkoholbeteg valaki, ha kezeltetni kezdi magát. Addig csak ... no iszik néha. De, ha nem akar tovább inni, és segítségért kiált, azonnal rásütik a bélyeget./ Folyamatos bizonytalanságban tartották, míg végül ismét depressziós lett. Kapta az antidepiket, a szorongásoldókat, félévente kórházba került, ahol cserélgették a gyógyszereit, többször sokkolták. Amikor találkoztam vele, már sehol sem találtam a korábbi, tehetséges Gabriellát. Állandóan aludt, nem volt képes felkelni, megmosakodni, és a legalapvetőbb háztartási teendőket ellátni. Közben tele volt lelkiismeret furdalással, hogy míg a férje keményen dolgozik, ő otthon henyél. Pedig mennyi szeretetet, gondoskodást kap a családtól, főleg a férjétől. Többször megtörtént, hogy az öngyilkosság gondolatával foglakozott. Mint megtudtam, korábban meg is tette, hosszan küzdöttek az életéért. Teljes személyiségváltozáson esett át. Még próbálkoztam. Ekkor a család megtiltotta, hogy Gabriellával találkozzak. Ezt tiszteletben kellett tartanom. Egy éve csak annyit tudok róla, hogy néha- titokban - felhív, elsírja ugyanazokat a panaszait, hogy nem képes semmire .Gabriella vegetál, én pedig tudomásul veszem, hogy már nem tehetek érte semmit.
|
|
