 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Már tavaly augusztus óta foglalkozok a gondolattal, hogy megírjam-e Önnek az én esetemet most, hogy olvastam a koleszterincsökkentő gyógyszerek hatástalanságáról, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elmondjam a történetünket, és tanácsot kérjek, vagy a véleményére vagyok kíváncsi.
Én 51 éves múltam novemberben és kb. 5-6 éve foglalkozok az egészséges megőrzésével igazság szerint akkor kezdett el kinyílni a szemem amikor elolvastam a Dr. Lenkei Gábor könyveit és amikor az Ön írásait is elolvastam a Nőilapozó-ban vagy a Lélekbenotthon és egyéb cikkeit hát azt is mondhatom, hogy azóta nem akarok hinni saját tapasztalataimnak és a szememnek.
Röviden megpróbálom leírni az esetemet: Férjnél vagyok, és két gyermekünk van. Az esetem 1993-ban kezdődött, amikor a buszról le kellett szállnom, mert állandóan rosszul lettem rajta. Kb. 3 évig igyekeztem az utazásomat kerékpárral megoldani, ami egy darabig sikerült is, ha nem kellett messzire utaznom. Amikor már rosszul voltam attól is, ha a buszmegállóba kellett mennem, akkor 1996 októberében az orvosom elküldött a pszichiátriára, ahol azt mondták, hogy pánikbeteg vagyok és depressziós, ezért felírtak Nekem Aurorix-ot és Rivotril-t (2mg), amit szedettek velem 2006 őszéig. Az igazság az, hogy egy ideig úgy éreztem jók a gyógyszerek és kezdtem őket csökkenteni, mert sokalltam már, hogy 10 éve szedették velem, és amikor jeleztem, hogy abba akarom hagyni a gyógyszereket, akkor nem engedték. Ezért a páromtól kértem segítséget, hogy fokozatosan el tudjam hagyni a gyógyszereket, mert közben a szexuális életünk is kezdett tönkre menni, mert már nem kívántam a testi kapcsolatot sem de voltak olyan napok, amikor már reggel, amikor felkeltem csak arra gondoltam, hogy délben mikor tudok lefeküdni aludni. Érdektelen voltam mindennel kapcsolatban. Először az Aurorix-ből hagytam el a déli adagot. Kb. fél év után kezdtem el csökkenteni a Rivotril-t, de a legnehezebb az esti adag Rivotril (2mg) -ot tudtam elhagyni úgy, hogy először az 1 db helyett felet vettem be. Kb. 3 hónap múlva 2007. augusztusában már elfogyott a gyógyszerem, és nem szedtem már semmilyen antidepresszánst sem, de úgy szenvedtem, hogy olyan 3-4 hónapig csak egy pár órát tudtam aludni, ekkor megkértem a páromat újra, hogy legyen velem türelmes, mert nagyon sokat szenvedtem, mire ki tudtam alakítani az életemet gyógyszer nélkül.
A párom nagyon megértő volt, hála isten, és most már tudom, hogy milyen a gyógyszer nélküli élet. Sajnos, azóta a párkapcsolatunkat kell renoválnunk, hiszen csak egymás mellett éltünk kb.10 éve szex nélkül, hiszen közben a férjem cukorbeteg lett. Én pedig nem foglalkoztam a szexuális életünkkel a betegségem miatt. Azóta egy új életet próbálunk felépíteni, hiszen a két gyermekünk már 30 év felettiek és most már végre NŐNEK érezhetem magamat, hiszen mindig is nagyon szerettük egymást de a környezetünk sohasem nézte jó szemmel a szerelmünket. Most csak mi ketten vagyunk és csak a ma fontos, nem a tegnap és a szexuális életünket renováljuk, mert minket még arra tanítottak, hogy 40 felett már öregek vagyunk a szerelemhez és a szexhez. Én tudom, hogy senki nem adhatja vissza azt a 11 évet nekem, ami alatt a gyógyszert szedtem, de nagyon fáj, hogy az életünk így alakult, a mi érzelmeinket senki nem tudja elvenni tőlünk, hiszen még mindig szeretjük és imádjuk egymást.
Elnézést, hogy ha a levelemmel zavartam csak azt szeretném, hogy mások tanuljanak a hibáinkból, ha mi már ilyen buták és vakok voltunk.
Kommentár:
Sajnos a levélíróval elfelejtették közölni, hogy az antidepresszánsok és nyugtatók meg nem gyógyítanak, de megölik a vágyat. A levélírónak legszebb korát vette el a "kezelés". Az agorafóbiás tüneteket, vagyis a közlekedési félelmeket hatékonyan kognitív viselkedésterápiával lehet sikeresen kezelni.
|
|
