Leszoktam

A legutolsó hírlevele nagyon elgondolkodtató volt számomra. Pontosabban Albert esete kapcsán szinte magamra ismertem. Azzal a különbséggel, hogy az én történetem ennél még kellemetlenebb volt.
Nekem is középiskolás koromban kezdődött a depresszióm. Most visszagondolva arra gondolok, hogy egy jó pszichológussal és egy megértő környezettel hamar letudhattam volna. Ehelyett néhány év alatt elsúlyosbodott rajtam. A katonai szolgálat után egyetemre kerültem. Temesváron voltam egyetemista amikor a romániai forradalom kitört. Az eseményeket nem tudtam feldolgozni és pszichiáter segítségét kértem. Triciklikus antidepresszánsokkal, piracetammal és nyugtatókkal kezeltek. Nagyon kedves volt a doktornő és rövid időn belül érezhető volt a javulás. Vagyis pontosabban a problémáim nem oldódtak meg csak nem vettem róluk tudomást. Természetesen néhány hónap múlva újra kezdtük a kezelést. Folyamatosan szorongásom volt amit nagyon nehéz volt elviselni.
Amikor elvégeztem az egyetemet egy másik orvos kezelt. Hosszabb rövidebb megszakításokkal 10 éven keresztül kezelt. Megértette a problémáimat, nagyon együtt érző volt, hisz ő is depresszióval küszködött. Csak egy szépséghiba volt. A gyógyszerekre alapozott, szinte semmit nem beszélgetett velem. Minden gyógyszert kipróbált rajtam. A sok visszaesés után a nagy sikert is, a Prozacot. Két hónapig szedtem és semmi hatás nem volt. Azt mondta, hogy még ilyen jelenséget nem tapasztalt. Ekkor felirt még egy antidepresszánst és a Frontint. Az szépen lekábított. Úgyhogy megoldódott minden. Egy időre legalábbis. Aztán szépen növeltük a benzodiazepineket. Egyre többet szedtem. És egyre idegesebb lettem. A szorongásom ismét visszatért és elviselhetetlenné vált. A mélypont akkor volt amikor kórházba szállítottak gyógyszer-túladagolással.
A tavaly megelégeltem a helyzetet. Könyveket kezdtem rendelni a depresszióról. Az áttörést J.M. Larson könyve jelentette: Seven weeks to emotional healing. Ebben a könyvben olvastam az omega3-ról. Néhány hónapja szedem. Azóta egyetlen antidepresszánst és egyetlen nyugtatót sem szedtem. A szorongásom elviselhetőbb lett és a depresszióm szinte teljesen megszűnt. A szorongás tekintetében 70%-os a depresszió tekintetében 90%-os vagyok. Szednék triptofánt is de arra még nem akadtam rá. Spirulina-t (egy algafajta) szedek és az tartalmaz kis mennyiségben triptofánt is. Azon kívül antioxidánsnak Lagosa (Máriatövis)-t és C vitamint. Emellett szedek B vitamint. És valahogy ez a koktél használ.
Egyszer azért meg szeretnék látogatni egy pszichológust, hogy megtanítson a stressz kezelésére (lenne néhány kérdésem) de gyógyszert többé nem akarok szedni.
Hát ennyit szerettem volna elmondani. Köszönöm türelmét. Szép napot.

Tisztelettel,
BA

U.i. : Mélyen tisztelem a kitartását és további jó munkát kívánok. A mai világban a nemes gesztusok már nagyon ritkaságba mennek.

Kommentár
Köszönöm BA-nak, hogy elmondta győzelme történetét, mert nagy szükség van a pozitív példákra is. Tíz és százezrek élnek ma is gyógyszeren és abban a tudatban, hogy jobb megoldás nincs. Nehéz kérdés ez a "leszokás" és az "alternatív" módszerek. BA 10 évet szennvedett, mire felnyílt a szeme. De nagy kérdés, vajon ha annak idején kap kézhez egy felvilágosító könyvet, hitt volna-e neki? Gyanítom nem. Amikor intézményesen kiállnak a lelki problémák gyógyszeres kezelése mellett, amikor a családorvostól a szülészig minden orvos "megkínálja" a kicsit is letört páciensét antidepresszánssal, amikor az orvostársadalom fejébe bebetonozva ott él ez az ostoba szerotonin mítosz, amikor a pszichiáterek körében a legmagasabb az öngyilkossági arány - akkor mit várunk az egyszerű halandótól? Hogy helyből kérdőjelezze meg orvosai tekintélyét és tudását? Hogy ő legyen okosabb azoknál, akik az ő gyógyítására hivatottak? Sajnos ma ott tartunk, hogy ezt kéne tennie mindenkinek, aki meg akar menekülni a gyógyszerelés zsákutcájától, mégis a standard út az, hogy előbb végig kell járni a gyógyszerelés poklait, majd felocsúdni, hogy ez nem segít.
De vajon miért áll két világ egymással szemben, az egyik adja a gyógyszert, a másik szenved és nem gyógyul tőle, s a gyógyszert adó pszichiátria egyszerűen süket és vak, s nem vesz tudomást a tényekről. Újabb és újabb nyilvánvaló bizonyítéka jelenik meg a szakirodalomban, hogy az antidepresszáns-illúzió elszállt, ezek a gyógyszerek hatástalanok. De mint Semmelweis korában, a dogmák fontosabbak a tényeknél is, a dogma nevében haljanak meg továbbra is az anyák, szenvedjenek tovább az emberek. Újra és újra elmondom: sajnos a pszichiátria létét kérdőjelezi meg az antidepresszánsok hatástalansága, ugyanis az ambuláns pszichiátria megszűnik létezni, ha elveszik tőle legfőbb fegyverét. Hát ezért kapaszkodnak annyira a gyógyszerükbe, és inkább szenvedjenek az emberek, minthogy megszűnjön egy foglalkozás. A depresszió-iparág már régen csődbe ment, de amíg még lesznek hiszékeny emberek, addig még mindig el lehet sózni hatástalan gyógyszereket. Közben lehet lázasan dolgozni azon, hátha a teljes lebukás előtt még találnak valami újabb csodafegyvert, amivel még ki lehet húzni egy ideig.
Ha korrektek akarunk lenni, be kell valljuk, a pszichiátria nem létezne, ha nem tartaná fenn az a naiv ábránd, hogy az emberi problémáktól meg lehet szabadulni egy tablettával. Amíg az emberek ebben hisznek, addig a pszichiátria citrompótlót is osztogathatna, akkor is mennének a rendelőkbe az emberek. A gyógyszeripar és a pszichiátria pedig mindent meg is tesz azért, hogy az emberek higgyenek tovább ebben. Mint a jó szélhámosok, mindig új kuncsaftokat keresnek, mert a "BA"-kat többé már nem lehet csőbe húzni, de sajnos a helyébe rögtön ketten lépnek.

Szendi Gábor klin. szakpszichológus