 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: New York Times
Fordította: Hajdók Ildikó
Egy világhírű harvardi gyermek-pszichiáter, akinek a munkássága jelentősen hozzájárult a gyermekek körében alkalmazott erős antipszichotikumok robbanásszerű elterjedéséhez, minimum 1,6 millió dollárt kapott - szaktanácsadói díj címén - 2000 és 2007 között különböző gyógyszergyártóktól; ám ennek a keresetének csak töredékét jelentette az egyetemi tisztviselők felé. Erre a megdöbbentő eredményre jutott egy amerikai kongresszusi nyomozás.
Charles E. Grassley, iowai republikánus szenátor szerint a szóban forgó pszichiáter: Dr. Joseph Biederman és kollegája: Dr. Timothy E. Wilens - szintén a Harvardi Orvosi Egyetem Pszichiátriai Karáról - valószínűleg több, az érdek-ellentétek kiküszöbölésére hozott szövetségi és egyetemi szabályt is megsértett eltitkolván ezeket a bevételeket. Az orvosok kutatásai közül néhány jelentős kormánytámogatást is élvez.
Ahogy Dr. Biederman, úgy Dr. Wilens is megkésve jelentette a 2000 és 2007 közötti legalább 1,6 millió dollárra rúgó keresetét. Egy harmadik harvardi kollegájuk, Dr. Thomas Spencer pedig - Grassley szenátor nyomozóinak nyomására - azt jelentette, hogy legkevesebb 1 millió dollárt keresett. De feltehetőleg még ezek a módosított jövedelem-bevallások sem mutatják a teljes valóságot, mivel néhányukban alacsonyabb összegek szerepelnek, mint a gyógyszergyártók által közzétett kifizetésekben.
Például: Dr. Biedermannak az egyetemnek eljuttatott jövedelem-bevallásában semmilyen bevétel nem szerepelt a Johnson & Johnson cégtől 2001 évre. Amikor a jelentése felülvizsgálatára kérték, a doktor 3500 dollár jövedelmet vallott be arra az évre. Ezzel szemben a Johnson & Johnson Grassley szenátornak elküldött nyilatkozatában az áll, hogy 2001-ben nem kevesebb, mint 58169 dollárt fizetett ki Dr. Biedermannak.
Már önmagában az is kérdéses, mennyire szabályszerű a harvardi orvos-csoport tanácsadói megállapodása a gyógyszergyártókkal, hiszen a fent említett kutatók előszeretettel támogatják a nem engedélyezett pszichiátriai gyógyszerek használatát gyermekeken.
Dr. Biederman egyik nyilatkozatában ezt olvashatjuk: "Az én egyetlen érdekem az orvosi kezelések fejlesztése - precíz és objektív tanulmányaim által." Az orvos, állítása szerint, "nagyon komolyan vette" az érdek-ellentétekről szóló irányelveket. Wilens és Spencer doktorok szintén azt mondták, hogy véleményük szerint ők mindvégig betartották az érdek-ellentétről hozott szabályokat.
John Burklow, a Szövetségi Kormány Nemzeti Egészségügyi Hivatala (National Institutes of Health, NIH) szóvivője úgy nyilatkozott: "Amennyiben valóban történtek szabálysértések a Hivatal irányelveinek tekintetében, és ezáltal a kutatások tisztessége megkérdőjelezhetővé vált, úgy minden hatalmunkban álló szükséges lépést meg fogunk tenni a felelősök felkutatása érdekében. A Hivatal nem tűr el ehhez hasonló, teljességgel elfogadhatatlan magatartást."
A Biedermannak és Wilens-nek kiutalt szövetségi támogatás - aminek az összege 2005-ben elérte a 287 millió dollárt - a Massachusetts General Hospital-on keresztül került folyósításra. A kirobbant botrány következtében az egészségügyi intézmények korlátozhatják a kórháznak folyósított támogatásokat, vagy akár fel is függeszthetik a folyósításukat.
Alyssa Kneller, a Harvard szóvivője így nyilatkozott az ügyben: "A Grassley szenátor által nyilvánosságra hozott információ azt sugallja, hogy mindhárom kutató elmulasztott bevallani egyes - gyógyszer-cégektől és más szervezetektől származó -jövedelmüket." A szóvivő hozzátette: az orvosok maguk fordultak az egyetemi szakbizottsághoz felülvizsgálatért.
Grassley szenátor szerdán levélben tudatta a Harvarddal és különböző egészségügyi intézményekkel nyomozása eredményeit. Ezeket a leveleket - kommentárjaival együtt -a kongresszusi jegyzőkönyvhöz is csatolta.
Dr. Biederman egyike a legbefolyásosabb kutatóknak a gyermek-pszichiátria terén. Széles-körű elismertségre tett szert, mikor a szakemberek figyelmét a pszichiátria legnyugtalanítóbb fiatal pácienseire irányította. Annak ellenére, hogy a tanulmányai kis létszámúak és gyakran gyógyszergyári finanszírozásúak, munkássága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1994 és 2003 között 40-szeresére növekedjen a -komoly hangulatingadozással jellemzett -bipoláris zavar (mániás depresszió) diagnosztizálása gyermekek körében. A Grassley-féle nyomozás nem terjedt ki a kutatások minőségére.
Az orvosok már évek óta tudják, hogy a sokszor major tranquilánsoknak is hívott antipszichotikus gyógyszerek gyorsan letompíthatják a gyerekeket. A szakértők szerint a kamaszok különösen érzékenyek a gyógyszerek okozta elhízásra és az anyagcsere-gondokra, és nem biztos, hogy ezek a gyógyszerek hosszú távon javítanak a gyerekek életén.
Az utóbbi 25 évben a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-gyártó cégek - a szövetségi kormányt kiszorítva -a kutatások finanszírozásának elsődleges forrásává váltak, és sok egyetemi kutatási programhoz ma már létfontosságú az ipar támogatása. Miközben a gyógyszeripari nagyvállalatoknál dolgozó vezető kutatók iparkodnak a legjobb tudósokat összetoborozni, kollegáik a marketing-osztályon felfedezték, hogy némelyike ezeknek a tudós koponyáknak remek gyógyszer-kufár is egyben.
Annak érdekében, hogy megőrizze a kutatások feddhetetlenségét, a National Institutes of Health megköveteli a kutatóktól a 10 000 dollárt meghaladó éves bevételük jelentését az egyetemek felé, egyebek mellett tehát azokat a tanácsadói díjként kiutalt összegeket is, amiket a - szövetségileg finanszírozott vizsgálatokban résztvevő - gyógyszergyártóktól kaptak. Az egyetemek, egyéb intézkedések mellett, az anyagi források nyilvánosságával próbálják meg elejét venni a pénzügyi összeférhetetlenségnek.
Az egészségügyi intézmények csak az elmúlt évben 23 milliárd dollár fölötti összeget ítéltek meg támogatásként 3000 egyetem több, mint 325 000 kutatásának. Ilyen számok fényében - bizonygatják az intézmények tisztségviselői - az összes kedvezményezettnél felmerülő lehetséges anyagi összeférhetetlenséget ellenőrizni egyszerűen lehetetlen. Így hát a kormány magukra az egyetemekre bízza ezt a feladatot.
Az egyetemek - a maguk részéről - ugyan felkérik tanáraikat, hogy jelentsék az érdek-ellentéteket, de szinte sosem ellenőrzik ezeknek az önkéntes bevallásoknak a valóságtartalmát.
"Az igazat megvallva ez pusztán becsület kérdése", mondta Dr. Robert Alpern, a Yale Orvostudományi Egyetem dékánja. "Ha valaki azt mondja nekünk, hogy egy gyógyszeripari cég 80 000 dollárt fizet neki abban az évben, el kell hinnünk. Nem is tudom, hogyan tudnánk ellenőrizni."
Néhány államban már élnek azok a törvények, amelyek megkövetelik a gyógyszergyártóktól, hogy jelentsék az orvosoknak kifizetett összegeket, és Grassley szenátor - más honatyákkal együtt - egy nemzeti nyilvántartás létrehozását sürgeti. A törvényhozók az elmúlt években sokat foglalkoztak a gyermekkorúak nem engedélyezett gyógyszerekkel való kezelésével, valamint a gyógyszeripar anyagi befolyásával.
Grassley szenátor felkérte a Harvardot, hogy adja át a három említett kutató 2000 és 2007 közötti jövedelem-bevallását, ezen kívül megkért néhány gyógyszergyártót, készítsenek listát az orvosoknak kifizetett összegekről.
"Ezek az űrlapok teljesen kaotikusak voltak." írta Grassley szenátor a kongresszusi jegyzőkönyvhöz csatolt megjegyzéseiben. "Elolvasván őket úgy tűnt, mintha az elmúlt hét évben ezek az emberek összesen párszázezer dollárt kaptak volna csupán." A Harvard - Grassley szenátor vizsgálódásainak hatására - felkérte a kutatókat jövedelem-bevallásaik felülvizsgálatára.
Az új bevallásokban az orvos-trió külső tanácsadói bevétele ugyan megemelkedett, de ez még mindig alulmaradt a vállalatok által Grassley szenátornak küldött jelentésekben szereplő összegeknek. Néhány esetben valószínűsíthető, hogy ezek a kutatói jövedelmek sértik az egyetemi és a szövetségi törvényeket.
2000-ben például, Biederman doktor arra kapott támogatást a National Institutes of Health-tól, hogy gyerekeken tanulmányozza a Strattera nevű gyógyszer hatását, egy - eredetileg figyelem-hiányos rendellenességekre alkalmazott - Eli Lilly-gyártmányt. Dr. Biederman a Harvardnak azt vallotta, hogy abban az évben kevesebb, mint 10 000 dollárt kapott a Lilly cégtől, ezzel szemben a cég 2000 évre több, mint 14 000 dollár kifizetést jelentett Grassley szenátornak, ahogy ez a politikus leveléből kiderül.
Ma már a Harvard nem engedélyezi klinikai vizsgálatok vezetését, amennyiben a professzoraik 10 000 dollárnál nagyobb összeget kaptak azoktól a cégektől, amelyeknek a termékeit vizsgálják. Ezen kívül szövetségi törvények is előírják az ilyen jellegű az érdek-ellentétek megfelelő kezelését.
Grassley szenátor szerint ezek az eltérések egyrészről remekül bizonyítják a kutatók pénzügyi érdek-ellentéteinek felügyeletében fellelhető hiányosságokat, másrészről rávilágítanak egy nemzeti jegyzék szükségességére. Ezek a fals jövedelem-bevallások akár meg is kérdőjelezhetik a világ egyik legprominensebb gyermek-pszichiáter csoportjának eddigi munkásságát.
Az elmúlt évtizedben doktor Biederman és kollegái intenzíven szorgalmazták a gyermekkori bipoláris rendellenességek diagnózisát és agresszív gyógyszeres kezelését. Olyan kedélyállapotbéli probléma ez, amit régebben kizárólag a felnőtteknek tulajdonítottak. A szóban forgó orvosok munkáikban azt bizonygatták, hogy a rendellenesség gyermekek körében igencsak alul diagnosztizált, valamint állították, hogy antipszichotikumokkal (a skizofrénia kezelésére kifejlesztett gyógyszerekkel) remekül kezelhető.
Más kutatók is hasonló állásponton voltak. Ennek eredményeképp jelentősen megemelkedett a gyerekkori bipoláris diagnózisok száma és a gyermekeknek felírt antipszichotikus gyógyszerek mennyisége. A Medco Health Solutions (a gyógyszerforgalmazók adatait, illetve a felírt szerek fogyását nyomon követő cég) szerint 2007-ben körülbelül 500 000 gyereknek, illetve tinédzsernek írtak fel legalább egyszer antipszichotikumot, beleértve 20 500 6 éves kor alatti gyereket.
Ma már több pszichiáter kétségbe vonja a bipoláris rendellenesség kora-tinédzserkori előfordulását, valamint kétlik, hogy az így diagnosztizált gyerekek között valóban sok lenne a mélyen depressziós. "Én úgy tekintem Dr. Biederman-t mint egy látnokot, aki képes volt gyerekekben felfedezni ezt a betegséget" mondta Susan Resko, a Gyerek- és Kamaszkori Bipoláris Alapítvány (Child and Adolescent Bipolar Foundation) elnöke. "A doktor, azon túl, hogy rengeteg életet mentett meg, ezernyi családnak adta vissza a hitét szerte az országban."
Az orvos-csoport kritikusai máshogy ítélik meg a helyzetet. "A Harvard Egyetem gyakorlatilag gyermekeken végzett kereskedelmi kísérletekhez járult hozzá", mondta Vera Sharav, egy beteg-képviseleti csoport, az Alliance for Human Research Protection alapítója és elnöke.
Komoly viták vannak a kutatók között abban a témában, mik a bipolaritás jelei kora-fiatal korban, és néhány tudós most attól tart, hogy - részben a Harvard-csoport munkásságának köszönhetően - szükségtelenül széles csoportra alkalmazták ezt a diagnózist. (Jól ismert jelenség, hogy a bipoláris betegség diagnózis új divat a pszichiátriában, a hazai pszichiáterek is előszeretettel osztogatják. Mint más pszichiátriai betegséget, ezt sem lehet objektív módszerekkel igazolni, csupán a pszichiáter kijelenti, hogy szerinte ez az, és ennek ürügyén méregdrága antipszichotikumokat rendelnek. Egy doboz Zyprexa 42 000 forint az adófizető polgárnak! Egy korábbi lefordított cikk azt igazolja, hogy már önmagában az is hamisítás, hogy az antipszichotikumok hatásosak volnának bipoláris betegségben, az meg végkép önkényes, ahogy ezt a diagnózist akár csak felnőttek körében is osztogatják. Az antipszichotikumok rendkívül veszélyes szerek, indokolatlan adása súlyosan veszélyezteti a páciens egészségét. - szerk. megj.)
A harvadi orvos-csoport kiadta egy sor, 2001 és 2006 közötti gyógyszer-kísérletének eredményeit, de szakértők szerint ezek a tanulmányok olyannyira jelentéktelenek és rosszul tervezettek voltak, hogy gyakorlatilag semmi bizonyító erejük sincs. Néhány antipszichotikumokat tesztelő tanulmányban a csoport viszonylag alacsony mértékű javulást tapasztalt: 30 %-os csökkenésről számoltak be az ún. Fiatalkori Mánia Értékelő Skálán (Young Mania Rating Scale); ez a mérték jócskán alatta marad annak az 50 %-nak, amit a legtöbb kutató elvárható szintnek tekint.
Sok vezető pszichiáter állítja, hogy az értékelés elfogultságának ellenőrzése különösen fontos az ilyen jellegű munkák esetében, mivel a fent említett skála szubjektív, és az értékelők maguk is sokszor a szülők és a gyerekek beszámolóira építenek.
Ezek a vezető kutatóknak kifizetett, de nem jelentett gyógyszergyártói pénzek, valamint a botrány kirobbanása különösen rossz fényt vet a pszichiátriára - így foglalható össze a tudomány prominens személyiségeinek véleménye a kérdésben. "A szakma hitelességével fizetünk ezekért a leleplezésekért, márpedig ezen a területen már igazán nem veszíthetünk többet", mondta Dr. E. Fuller Torrey, a Stanley Medical Research Institute, az egyik pszichiátriai tanulmányokat anyagilag támogató intézet ügyvezető igazgatója. "Ismereteink a gyermek-pszichiátria területén különösen alacsonyak: borzasztó nagy szükségünk van gyógyszeripari befolyástól mentes kutatásokra."
Kommentár:
Mint minden ilyen cikk, udvarias, kimért, eleve bekalkulálja, hogy ma már a tömeggyilkosok is sajtópert indítanak újságok ellen, ha mondjuk azt merik írni róluk, hogy többszáz ember haláláért felelősek, holott csak 105 embert végeztek ki sajátkezüleg. Nekem azonban nem kell itt udvariaskodnom annyira, bár engem is bepereltek már hasonló színvonalú vádakkal. A cikk rövid summázata: a pszichiátria a gyógyszerforgalom növelése érdekében semmitől nem retten vissza. Nyilván nem minden pszichiáterre igaz ez, de ők, ha nem is követnek el ilyen bűnöket, hallgatnak.
Ami ma -és persze korábban is - zajlik pszichiátria címén, az súlyos és tudatos egészségkárosítás. De persze a bűnösök egymás közt ünnepelik magukat, és a médiában, mint az emberiség megmentői tetszelegnek.
Itt is kell tudnunk különbséget tenni az oknyomozó-leleplező riportokat közvetítő felelős külföldi média és pl. a plöttyedt, megfáradt, unott magyar médiamunkások között. Vajon a New York Times miért érzi oly fontosnak a pszichiátria és társadalom viszonyát, hogy szinte hetente közöl leleplező riportokat? És a magyar sajtó pedig miért udvarolja körül vezető pszichiátereinket, mint valami fontos jótevőket, akik így aztán aggodalmas pofával szólhatnak társadalmi kérdésekről. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a pszichiátria léte és működése maga a súlyos társadalmi kérdés. Amikor emberek egészségét, gyermekek fejlődését veszélyeztető tevékenységet folytatnak nyilvánvalóan megvesztegetett emberek, akkor miért tűri ezt a világ? Biederman és társai bűnösök, a legsúlyosabb bűnöket követik el folytatólagosan.
Szendi Gábor
|
|
