 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Éva vagyok, 25 éves, B-ben élek, és most jön a "vicc", ahogy Albert Gy. pszichiátere mondta: két éve Rexetint szedek állítólagos pánikbetegségem miatt. Az alábbiakban igyekszem tényszerű lenni, bár nehéz lesz, mivel becsapottnak és dühösnek érzem magam.
Panaszaim alapján pszichiáter szakorvos pánikbetegséget diagnosztizált, Rexetint és Xanaxot írt fel. A Rexetin szedését az első héten 10, a másodikon 20 a harmadik héttől 30 mg-os dózisban rendelte az orvos. A Xanaxot reggel-délben 0,25 mg, este (SR változatából) 0,5 mg adagban kezdtem szedni.
A gyógyszerek hatását már az első pillanattól éreztem: az első hetekben remegtem (folyamatosan, de reggel nagyobb mértékben), szédültem, a vállaimat mintha vonogattam volna - magától rángatóztak természetesen, ahogy az ujjaim is. Néha a nyakam is önálló életet élt egy-egy pillanat erejéig: olykor hetykén megrántottam a fejemet, ami nem a nemtörődömség jele volt, de ezt csak én tudtam. Mindig álmos, fáradt, érdektelen és eltompult voltam. Emésztési problémáim is kialakultak. Ez az állapot a gyógyszer szedésétől kezdődően kb. 1,5-2 hónapig tartott.
A hozzászokást követően eleinte kevésbé, később egyáltalán nem érdekelt a szexualitás, mostanra kifejezett undort érzek. A gyógyszer előtt teljesen normális voltam e téren (is). A párom már két, néhány napig-hétig tartó viszonyba menekült, de kitart mellettem, én pedig nem tudok haragudni rá. Megértem. Fiatal és egészséges.
A gyógyszeres kezelés 6. hónapjában hirtelen hízni kezdtem, ami elég furcsa volt, mivel kifejezetten vékony alkatú voltam. Tíz kg - szinte napok alatt!!! Valóságos teher, és nem a divat miatt érzem így.
A testem és az arcom kezd szétesni: lassan felpüffed, az agyam eltompul, lassan minden iránt érdektelen, állandóan fáradt nyomorék leszek. Gyakran vagyok ingerült, ami nagyon bánt (még). Nem voltam ilyen. Nem szeretem ezt az embert, akivé a gyógyszer tett.
Abbahagyhatnám. Akartam is. Az orvos előbb lebeszélt, meggyőzött, múlékony mellékhatásokról, a közeljövőben véget érő gyógyszeres kezelésről beszélt. Igaz, már csak alkalmanként remegek. A mostanra meggyűlölt "bogyót", a Rexetint még mindig szedem, a Xanaxot már nem. A kezelés vége pedig mindig a ködös távolba vész... ;) "vicces"
Próbáltam hirtelen elhagyni a szert: remegés, hasmenés, állandó szédülés, ájulástól való félelem (nem ok nélkül), áramütés-szerű érzés az agyamban, a végtagjaimban szintén. A csontjaim is fájtak, ahogy a hasam, a fejem - mindenem. Ingerlékeny voltam, az anyám szerint kívülről nézve tipikus elmebeteg kinézetem volt. Végül ő könyörgött, hogy szedjem a szert, mert nem bírja látni azt, ami vagyok. "Vicces"...
Az elmúlt hónapokban ÖNHATALMÚLAG csökkentettem az adagomat 20 mg-ra, a napokban pedig 10 mg szert veszek magamhoz. AKKOR IS ABBA FOGOM HAGYNI. Tudom, hogy semmi szükségem drogokra. Sosem volt. De erre úgy kellet rájönnöm, hogy jóhiszeműen belementem valamibe, ami ártalmatlan gyógykezelésnek indult. Még bírom ...
...Bár mostanában furcsa tüneteket produkál az egész testem: a szívem rendetlenkedik - oka nincs. Olykor agresszív vagyok, ami sosem volt jellemző rám - győzők bocsánatot kérni. Egyre többször és egyre hosszabb ideig vagyok közömbös az imádatig szeretett unokahúgaim, kutyám, barátaim dolgai iránt. Attól félek, mi lesz, ha már az sem fog fájni, hogy már nem is fáj?
Az orvost nem hibáztatom, jót akart. Őt is félrevezették. Mindketten hagytuk magunkat, mert az könnyebb, mint ellentmondani az "okosabbnak".
Azt hiszem, nem is írtam le mindent. Nem rendszereztem a gondolataimat sem. És kedvem sincs hozzá.
"Vicces"...
Éva többször utal arra, hogy Albert Györgyi pszichiáternője "viccesnek" nevezte a vele készült interjúban azt, aki még mindig nem hisz az antidepresszánsokban (lásd erről írásomat!). Úgy tűnik, rajtam kívül még sok vicces ember él a világon. Lám csak, az önmagát oly emberségesnek hívő pszichiáternő akarva-akaratlan is gúnyt űz emberekből, akik, megjárva a gyógyszerszedés poklát, tapasztalatból mondják: a gyógyszer nem gyógyít meg, hanem kifordít önmagunkból, és aztán szabadulni sem tudunk már tőle. Amolyan nyolcadik utas: benned van, belülről pusztít, és nem tudsz már tőle szabadulni. Ez tényleg nagyon "vicces". Éva rátapintott arra, hogy a betegét tárgyiasító pszichiáter, akinél süket fülekre talál a páciens mellékhatásokról szóló panasza, mert fülének kedvesebb a gyógyszeripar prospektusok fülbemászó fülemüle dallama, mint a valóság disszonáns recsegő hangja. Kevésbé költőien: jobban hisz a propagandának, mint saját szemének, fülének, egyszóval tapasztalatának. Most nem évődnék ezen a pszichiáternőn, akit ugyancsak nem győzött meg gyógyszerei hatástalanságáról az, hogy Albert 10 év alatt sem gyógyult meg, és négy öngyilkossági kísérletét sem előzte meg a "kezelés". Sokkal fontosabbnak tartom Éva sorsát, amely sok tíz-százezer "pánikbeteg" sorsát sűríti egy sorsba.
Mondhatni, Éva panaszai gyakoriak.
Tegnap kaptam egy levelet, idézek belőle:
"Én pánikbeteg vagyok, több gyógyszert kipróbáltam, de annyira felerősítették a tüneteimet hogy egyszerűen nem bírtam ki a többhetes "rászokási" időt, mert nem tudtam enni, inni, aludni (szó szerint nem tudtam megtenni ezeket, nem túlzok) mivel már az ágyból sem tudtam felkelni, úgy döntöttem abbahagyom."
Vagy egy másik levél:
"Három éve egyedül egyáltalán nem tudok, ki menni lakásból, csak ha valaki elkísér. Nincsenek Pánikrohamaim nem is voltak, de ha kikel mennem az utcára, annyira szorongok, hogy, nem tudok elindulni, mint akinek földbe gyökerezett lába. A Dr-nő , aki kezel, EFECTIN ER 75 irt fel, majd emelte az adagot 150mg -ra. Most negyedik hónapja szedem. Kisebb javulást érzékelek, de a helyzet jelent semmit nem változott! Lehet hogy, nem ez a megfelel gyógyszer? Több idő kell a megfelel hatás eléréséhez? Esetleg terápia alkalmazása is szükséges lenne?"
Vagy egy harmadik levél:
"A kezelésem tulajdonképpen 3 éve abból áll, hogy elmegyek az orvoshoz, megkérdezi hogy érzem magam, felírja a gyógyszereket és kész. Szerinte a Zoloft szedése hosszú távon nem jár semmiféle mellékhatással, hiszen "ezt a gyógyszert még várandós anyukák is szedhetik". Én ebben most már egyáltalán nem vagyok olyan biztos! Soha - a betegségem kezdetétől fogva - engem semmiféle vizsgálatra nem küldtek el. Lehet, hogy ez így helyes, én nem vagyok orvos, nem tudom minek kellett volna történnie.
Gondolom a Zoloft szedése miatt van, hogy a libidóm szinte a 0-val egyenlő, ami baj, mert házasságban élek. Szeretnék végre normálisan élni."
És egy újabb:
"Gyógyszeres kezelést javasolt: esténként 1 szem Efectin+reggel-este 0.25mg Frontin. 5. hete szedem, és meglehetősen furcsa állapotban vagyok, amiről nem tudom biztosan, hogy mitől van. Sajnos az orvosom szabadságon van, csak augusztus végén tudok
vele ismét személyesen beszélni. Hetek óta aluszékony vagyok, hajnalban/reggel furcsa belső remegést érzek, időnként -teljes testi/lelki nyugalom esetén is- erős szorongásérzés tör rám. A leginkább elkeserítő pedig az, hogy kb. második hete a délelőttjeim teljesen kiesnek az életemből: képtelen vagyok felkelni, teljes közöny és üresség jellemez. Nincsenek szomorú
gondolataim, fájdalmaim, fáradt sem vagyok, valami miatt mégis képtelen vagyok bármilyen értelmes cselekvésre."
Újabb panasz, amely arról tudósít, hogy a tartós antidepresszáns szedés súlyos hormonális elváltozásokat eredményezett, amit majd most nyilván majd "kezelni" kezdenek, további veszélyeknek kitéve a pácienst:
"Januártól a kerületi pszichiátriai rendelőbe mentem és az ottani orvosom javaslatára lassan felhagytam a Prozac szedésével. Addigra libidóm drasztikusan lecsökkent, gyakorlatilag impotens lettem, állandó fáradtságot és kedvtelenséget tapasztaltam. Márciustól új szert a Wellbutrint szedem, ami már állítólag nem okoz impotenciát és olyan mellékhatásokat mint a Prozac. Állapotom lassan, kis mértékben javulásnak indult, életkedvem nőtt, azóta konditerembe járok, amire kb. 6 éve már készültem. Hangulatom megváltozott, azóta apró dühkitörésekkel, káromkodásrohamokkal küzdök. Nemi életem viszont nem változott alapvetően, noha bizonyos javulást tapasztalok. Most egy átfogó urológiai, endokrinológiai, andrológiai kivizsgáláson veszek részt, mert hormonális anomáliákat mutatott ki a vér és vizeletvizsgálat."
És egy "vicces" nő leveléből:
"Nekem leginkább fulladásos rohamaim vannak mostanában elég sürün előjönnek szinte napi szinten. Kaptam rá 1/2 cipralexet és reggel 1 remotivot valamint este 1 Rivotrilt de igazából a fulladás mégis megmaradt."
Vajon miért nem hisznek ezek az emberek az antidepresszánsok hatásában? Ők lennének a kivételek?
Miként a depresszió esetében, úgy a pániknál is, rendkívül kétséges, mi is az a "pánik", amit annak minősítenek, és miért is hatna rá az antidepresszáns. Én Éva helyében nem lennék olyan megbocsájtó orvosával szemben. Végülis nem kezdő ez az orvos, tapasztalnia kellett, hogy ezek a szerek ideig-óráig hatnak, mert a placebohatás nagy. Hosszú távon egy pánikbeteg akkor gyógyul meg az antidepresszánstól, ha a gyógyszerszedéssel egybeesett a pánik spontán rendeződése. De ez ritka. A gyakoribb az, hogy a beteg jobban van, majd visszaesik, akkor újabb szert kap, megint jobban van, majd ismét visszaesik, és a következő gyógyszerek egyre kevésbé használnak, mert a placebohatás megkopik, a beteg hite elvész. Ha a pánik egy halálos betegség lenne, amire egyetlen kis eséllyel hatásos gyógymód volna, az antidepresszánsok, megérteném, hogy a pszichiátria "végső kétségbeesésében", amolyan "veszíteni úgysem veszíthetünk" alapon kísérletezgetne. De nem erről van szó. A napi praxis nem igazolja vissza, hogy ezek a szerek hosszú távon hatnának, viszont van hatásos pszichoterápiás módszer a probléma kezelésére. Éva ma már vidáman élhetné az életét, a pánik egy rossz emlék volna, ha nem kezd el gyógyszert szedni.
Jó lenne már, ha a doktorurak és doktornők meghallanák betegeit panaszát, és jobban hinnének a tapasztalatoknak, mint a protokoloknak és ipari propagandának. A pszichiátria azért akar süket lenni, mert különben be kéne ismernie inkompetenciáját, le kéne mondani a futószalagszerű gyógyszeres kezelés lehetőségéről, és fáradtságos pszichoterápiás munkába kéne kezdenie. (Tisztelet a kivételnek, van aki csinálja!) Sok vezető pszichiáter újra és újra nagy büszkén lenyilatkozta már, hogy a pszichiáterek felének van pszichoterapeuta képesítése? És ugyan mire használják?
|
|
